Móricz Zsigmond testvérei egytől-egyig megpróbáltatásokkal teli életet éltek, s a kiváló író kénytelen volt olykor a testvéri, megbocsátó szeretet és a józan, kritikus gondolkodás között egyensúlyozni, amikor azok rendre hozzá fordultak segítségért. Károly építésznek tanult, de a háború közbeszólt. Sebesülten tért haza, majd 1918-ban Ausztriában próbált szerencsét.


Édes Károlyom,

  Azt hittem, mikor leveledet kaptam, arról írsz, itt az ideje, hogy hazajöjj, s ebben tegyek valamit. Nagyon elbámultam, mikor mint tőkepénzes nagybirtokos fordulsz hozzám. Az első dologban is nagyon nehezen tudnék valamit tenni, mert nincsenek összeköttetéseim... de ez a másik messze túlhaladja minden lehetőségemet.
  Életem egy nagy tályog, amelyben sok baj és kín halmozódik, de a legsötétebb és legkínosabb a családom, szüleim s testvéreim problémája. Mért van, hogy minden öcsém olyan nagyravágyó, nagyzoló, megállapodatlan. Mért van, hogy egyik sem tudja rajtam kívül, hogy egy igen szegény parasztnak a fia, akinek a régi társadalmi rend szerint nincs is másra joga, csak hogy otthon kapáljon, napszámba Csécsen, ahonnan csak az apánk nyughatatlan s forró vakmerősége és alkotásra képtelen vállalkozó kedve sodort el. Én ezt soha egy percre sem feledtem, s ha megélek, azt hiszem, ennek az önismeretnek köszönhetem. Nekem sohasem volt elég kevés semmi bevétel, sohasem tudtam oly keveset keresni, hogy soknak ne találtam volna, érdemen felül.
  S az öcséim azért szakadtak le rólam már igen kicsiny korukban, mert soha tőlem könnyelmű dolgaikban segítséget nem remélhettek... mióta ismersz, ugyanaz a csöndes, mértékletes, tartózkodó ember vagyok, aki bánatosan él, mintha a szülői sors átkát viselné magán...
Leveled éppen oly merev s rideg, szinte hetyke föllépésű, alázatosság és bizalom nélküli, mint minden eddigi leveled... Ahelyett, hogy húsz év óta folyton kerestél volna, s együtt megbeszéltük volna dolgaidat, vágyaidat, reményeidet. De ehhez az kellett volna, hogy te épp oly félve nézz bele az életbe, mint én, s olyan elvekkel élj...
  Most mit csináljak? Mentegetőzzek, magyarázkodjak? Ha nem tudod, hogy héttagú családot eltartani milyen gond és felelősség, akkor nem is érted meg. Én nem kívánom a testvéreimtől, hogy nekem segítsenek, csak legfeljebb azt, hogy ne rontsanak. Hetvenöt dollár itt máma.

[Móricz Zsigmond élete levelei tükrében. Szerk.: Rádics Károly. Orpheusz Könyvek Budapest, 1997.]

Szerző: Bangalore  2007.07.27. 18:17 6 komment

Címkék: Moricz Zsigmond

Liszt Ferenc nagy szívhódító és fáradhatatlan levélíró volt. Legszebbek azok a vallomások, amelyeket "örök" szerelméhez, Marie d'Agoult grófnőhöz intézett.

Az ifjú Liszt   Tegnap nem láttam és ma sem láthatom. Ma, amikor mindenkinek jó dolga van és minden ember bonbont eszik, én köhögök és árpateát iszom. Miféle előjel ez az 1834-es évre?Írjon nekem mégis, bár egy sort, csak ön jelenti nekem az életet az egész világon. Kétségbe vagyok esve, hogy nem láthatom... Meséljen nekem valamit a tegnapról, és a mai éjszakáról. Hogy viseli a haját? Köhögött? Táncolt? Ezt mind mesélje el nekem.

   Betegségem olyan, mint az utazás, mintha két nap óta távol lennék magától.  Ha legalább lenne valami olvasnivalóm öntől... Volt idő, amikor lelkesített volna, ha egy kis hűlés megszabadít az élettől. Most azonban elkeserítene, ha meg kellene halni. Miért? Mert szeretem!... Lássa élni fogok, mert szeretem magát. Amikor a szív szerelemmel telve, akkor úgy félünk a betegségtől, amelyen pillanatnyilag átesünk. Ha az ember száz évig szeretne, akkor száz évig is élne...

1834. január Párizs

[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.] 

Szerző: Bangalore  2007.07.26. 18:40 1 komment

Címkék: Liszt Ferenc

Eötvös József 1869. február 27-én kelt levele fiához, a kiegyezés utáni korszakból. Levélváltásuk csak 1867 őszétől válik rendszeressé, amikor Loránd, pesti jogi tanulmányait félbehagyva, Heidelbergben folytatja stúdiumait, mert érdeklődése a természettudományok felé fordul, és akkor szakad meg, amikor Loránd 1870-ben "summa cum laude" fokozattal doktorál és hazatér. Alig fél évvel később Eötvös József meghal.

Kedves Fiam!


Eötvös József családja    Annyira el vagyok foglalva, hogy még utolsó leveledre sem felelhettem. Valószínűleg neked sincs sok időd az írásra, s ennyiben helyzetünk hasonló, annyival különbözőbb, ha foglalatosságaink nemét tekintjük, mert míg te idődet tudományoknak szentelheted, s naponta haladásodat érzed, én a választásokkal vagyok kénytelen foglalkozni, s többnyire olyanokkal társalkodva, kik még a középszerűségnél is alább állnak, naponta visszafelé megyek. Ha így haladok, maholnap eszem csakugyan megfér szűk hivatali szobámban és csak az aktákból fogja meríteni ismereteit. A választások részleteiről nem írok, ha, mint ígérted, jövő hó közepéig eljössz, éppen az ütközet közepette találsz - ütközetnek mondom, mert ha az első előörsi csatározások már 11 ember életébe kerültek, maga az eldöntő viadal legalább 500 halottat fog előmutathatni. És ezt szabadságnak nevezik! Fáj lelkem, ha reá gondolok, s naponként világosabban látom, hogy legfőbb érdekeink pénz és brutalitás által határoztatnak el. Soha nem voltam Darwin teóriájának helyességéről inkább meggyőződve, mert miért ne hinnők, hogy az egész emberiség a majmok vagy más emlősállatok tökéletesülése által támadt, miután az emberek között annyian még most is alig emelkedtek a marhaságnál magasabbra.

   Újságot nem írhatok. A leányok úgy élnek, mint mindig, azaz naponkint valamely soirée-be mennek, úgyhogy őket ebéden kívül alig látom; a város erősen épül, úgyhogy az utcák maholnap járhatatlanok lesznek. Treforték szinte a nagyvilágba mennek vagy legalább belenéznek, mi, mint gondolhatod, Trefort bácsinak nem nagy örömére szolgál. De be kell zárnom levelemet, melynek mégis más célja nincs, mint hogy egészségünkről tudósítson. Írd meg, kérlek, mikor jössz. Ilona 3-án fog megérkezni.

Szerető apád
Eötvös

[Eötvös József levelei fiához, Eötvös Lorándhoz. Szerk.: Benedek Mihály. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1988.]
Szerző: Bangalore  2007.07.26. 11:44 Szólj hozzá!

Címkék: Eotvos Jozsef Eotvos Lorand

József Attila 1937 februárjában ismerte meg Kozmutza Flórát, aki később Illyés Gyula második felesége lett. A pszichológusnő már az első találkozás alkalmával viharos érzelmeket ébresztett benne, hamarosan levelekkel kezdte ostromolni. Noha Flóra nem bíztatta különösebb ígéretekkel, Attila minden sorában a közös életükről álmodozott, - hol bizakodón, hol teljesen lemondóan. A korabeli napló és levélrészletek azt sugallják, az ebből fakadó csalódottsága hozzájárult a komplexusokkal küzdő személyiség lelkiállapotának további romlásához, és ilyen módon a szárszói tragédiához. Következzen egy augusztusi levél, amely egy tiszta pillanatban született:

Flóra!

Kozmutza Flóra  Csak azért írok, hogy leírjam a nevét, - meg is csókoltam. Most már talán soha nem lépek ki álmodozásaimból, - elképzeltem, ha engem, bolondot, becsuknak a bolondok közé, hogy fogok meglenni. Nagyon borzadoztam az éjszakától, de aztán eszembe jutott, hogy csak kapok majd altatószert. Maga meg férjhez fog menni, lesz új családja... és bizonyosan olyan férje lesz, aki nem érzeleg, hanem örül, ha örömet szerez a családjának és a világban is megállja a helyét. Maga biztosan rátalál arra a férfira és soha el nem eresztik egymást. Én úgy gondolom, hogy ez a legnagyobb boldogság, bár sok boldogtalansággal jár együtt, hiszen amennyire szeretik, annyira féltik is egymást. De azért ennél több embernek nem juthat.

Sokszor üdvözlöm
A.
aug. 29.


József Attila 1937. december 3-án, halála napján írt és föladott búcsúlevele.


Kedves Flóra!

  Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. "Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!" - ezt Kosztolányi írta.
Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat, én is ettem belőlük, jóllehet a gyerekeknek küldte s én bizony nem is kértem tőlük, csak elvettem egyet.

Attila
U.i. Kérem, vasárnap ne jöjjön.

[Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól. Sziget Könyvkiadó, Budapest 2005.]

Szerző: Bangalore  2007.07.25. 09:39 Szólj hozzá!

Címkék: Jozsef Attila Kozmutza Flora

Fáy István, Kanadában élõ irodalomtörténész jópár levelet váltott az emigrációban élő Márai Sándorral. Az író felesége 1986. januárjában San Diegóban elhunyt. Márai az utolsó pillanatig ápolta, megjelent naplójegyzetei jól tükrözik megrendülését. Valahol itt kezdõdik az út, ami az öngyilkosságához vezetett. Fáy István ekkor levélben kereste meg Márait.

Kedves Mester!

Márai Sándor Ma reggel Vörösváryéktól kapott telefon útján õszinte megdöbbenéssel értesültem szeretett felesége, Lola Asszony elhunytáról. Tudom, hogy ilyenkor illene valami vigasztalót mondani, de nem tudom megtenni, mert üres frázisokkal nem lehet enyhíteni a nagy fájdalmakat.
Mindenkinek az életében eljön egy kor, amikor rájön, hogy igen nagy különbség kettesben, vagy egyedül magányosnak lenni. Szomorú pillanat ez, de nem tudunk ellene semmit tenni, mert magasabb hatalom kényszeríti ránk. Ez a megismerkedés a legkegyetlenebb nagyhatalommal.
Valamelyik görög bölcs azt mondja: "A bánat orvosa az idõ", de az a baj, hogy az idõvel nagyon gazdálkodnunk kell és sokszor nem jut belõle a gyógyuláshoz. Mindenesetre fogadja a legigazabb részvétemet úgy a magam, mint feleségem, Margit részérõl. Érezze, ha nagyon messzirõl is, de ott vagyok és igyekszem legalább hûségemmel, ragaszkodásommal és szeretetemmel valami megnyugvást adni annak a nagy embernek, akit több, mint ötven esztendeje példaképemnek és mesteremnek tekintek. Kérem, hogy érezze, nagy fájdalmában ott vagyok és részese szeretnék lenni magányosságának, hogy enyhítsem azt és mély gyászát.

A hûséges tanítvány nagyrabecsülésével:
Fáy István
Wellandon, 1986. január 16-án


A levélre Márai csak két héttel késõbb válaszolt.


Kedves Uram,

köszönöm az együttérzést. A "majd az idõ" stb. számomra nem perspektíva, a valóság a pillanat, ami feltétlen. De sorai jólestek, a nagy ürességben, ami körülvesz, segítség az emberi jeladás.
Nem tudok mást írni, kérem, vigyázzon Magára és Margitra, tolmácsolja kézcsókom.

Baráti üdvözlettel Márai Sándor

[Vigilia 66. évfolyam 2001. január]

Szerző: Bangalore  2007.07.24. 15:17 1 komment

Címkék: Marai Sandor

Az alábbi levél Vincent van Gogh tollából származik. Testvérének, Théonak írta St. Rémy intézetéből, ahol rohamai miatt ápolták. Ebben az időszakban is állandóan dolgozik; vagy a szabadban, vagy a neki biztosított különszobában. Életében egyetlen képet sikerült eladnia, az Arles-i vörös szőlőkerteket, - ez itt történt. Egy évvel később revolverrel magára lőtt, két napra rá belehalt sérüléseibe.

ÍriszekMeg kell mondanom, hogy úgy hiszem, jól tettem, hogy ide jöttem. Már csak azért is, mert azzal, hogy ebben az állatkertben a különféle bolondok vagy őrültek életének valóságát látom, elhagy a ködös félelem és rettegés, és lassan-lassan az őrültséget úgy nézem, mint egy más betegséget. Ezen kívül a környezetváltozás is, úgy látom, jót tesz. A helyi orvos hajlik afelé - legalábbis, amennyire tudom - hogy betegségemet epilepsziás rohamnak tekintse. De én nem kérdeztem részletesebben.
Megkaptad a ládát a képekkel? Kíváncsi volnék, ártott-e nekik a szállítás vagy sem? Két másik képen dolgozom, az egyik egy lila írisz, a másik egy orgonabokor. Két olyan motívum, amit az itteni kertben találtam.
A munka iránti kötelezettségérzésem újra jelentkezik, és hiszem, hogy munkaképességem is meglehetősen hamar visszatér. De a munka gyakran annyira felemészt, hogy azt hiszem, életemben már nem is tudok egyebet elintézni.

1889. május 8.

[ Van Gogh válogatott levelei. Háttér Kiadó, Budapest 2006.]

Szerző: Bangalore  2007.07.23. 16:58 2 komment

Címkék: Vincent van Gogh

A háború sötét napjai és végzetes éjszakák szólalnak meg Gelléri Andor Endre lopva eljuttatott soraiban. A szerelmes férj és a gyermekeiért aggódó apa fájdalma érződik a feleségének, Dreier Juliannának írt levélben.

Kedves Juditkám,  

  Azt hiszem, elvisznek a kórházzal. Hová? Nem tudom. De búcsúzóul ezt írom, mindenkinél jobban szerettelek. Eskümet - még gondolatban is - hűen megtartottam. S ha bármi következik is, hálás vagyok, hogy Te az enyém voltál. S ha Te megmaradsz, a két kedves tündérrel, akkor ez több nekem a magam életénél. Tudom, hogy igaz asszony voltál, újból nagyon köszönöm a szerelmedet. Arra kérlek, hogy a két gyönyörű gyermeket tartsd mindig szem előtt, ha nem lennék... Mindent tégy meg, hogy a kicsik boldog, szabad emberek legyenek. S ha lehet, adasd ki a válogatott novellás könyvemet.
  Még egyszer: örök hű köszönet, s még egyszer: ha lehet, visszajövök Hozzád, hozzátok.
Ölel és csókol mindhalálig

Andor
1944 őszén.

[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.] 

Ez jó! Olvassák el mások is!
Szerző: Bangalore  2007.07.22. 17:20 Szólj hozzá!

Címkék: Dreier Julianna Gelleri Andor Endre

A 21 éves Ady Endre édesanyjához írt levele a költő életében fontos fordulatot rögzít: bejelenti, hogy elhagyja az iskolát, hogy újságírónak álljon Pesten. Az eredeti levélnek Zilahon nyoma veszett, de számos dokumentum fennmaradt Ady Lajosné másolatában, így ez a levél is.

Kedves jó Anyám!


Ady és édesanyja Idejét látom, hogy életem legutóbbi eseményeiről beszámoljak. 21 éves vagyok, élni akarok, az életre terveimnek is kell lenni! Nem tudom miért, már gyermek koromban máskép ítéltem az emberekről, dolgokról, mint a többi hasonló korú barátaim. Sohse elégített ki az a remény, hogy mint jámbor törvényszéki bíró, vagy főszolgabíró békés, nyugodt életet éljek. Nekem izgalom, hír dicsőség kellett, amiket nálam most sem pótol semmisem.

Szerettem, szeretem most is édes anyámat, szeretem nagyon és ezért a szeretetért léptem felsőbb, határozott pályára. Most már férfi vagyok, tudok, bírok gondolkozni. Én teljesen az irodalomnak szentelem az életemet. Melékesen azonban elakarom végezni a jogot. Hogy komolyan megkezdhessem terveimet, nemsokára egy fővárosi laphoz megyek ujságírónak. Talán majd a halálos ágyamon megfogom ezt bánni, de addig nem, mert én akartam hogy így legyen – komolyan és megfontolva. Nagyon sokan tettek így. Grófok, bárók lemondtak mindenökről, csak lelkök vágyát követhessék. Éheztek talán, de hírök volt, büszkeségök és nyugalmuk volt. Édes anyám is – tudom bele fog törödni. Talán egy pár év és büszke lesz a fiára. De ha nem úgy lenne, megvigasztalja a másik gyermeke, ki szerető józan eszű, derék fiú. Én meg azért megőrzöm édes anyám iránt örökre gyermeki szeretetemet, ami talán rövid időm alkalmam és módon lesz bebizonyítani...
Az után elég az hogy engem ez a tudat boldoggá tesz. Szilágysági lakos nem leszek, mit bánom én mit beszélnek rólam, az intelligens, igaz művelt társadalom engem mindig meg fog becsülni. Elvégre mindenki azon az uton indul el, amelyen boldogságát feltalálni véli. A jogot azért mindenesetre elvégzem...

Most térjünk közönségesebb dolgokra. Én itt magamra voltam hagyva, belevittek azonfelül akaratomon kívűl egy párbajba, mely sokba került, szóval adósságba vetem magam. Ezeket nekem ki kell fizetnem. Azért kijelentem, hogy most utoljára kérem édes anyám segítségét. Egy új élet kezdetén nem zsarolás ez. Anyival inkább mert sohasem számítok többet semmire. Akarok a magam tehetsége és munkája után élni s igy talán jobban beválthatom azt az igéretet, hogy édes anyám mellém jöhesen fel Pestre, mintha itt 15 évig nyomorúlt szolgabíró lennék. Épen ezért komolyan lelkemből kérem édes anyámat hogy most utoljára szerezzen nekem annyi pénzt, hogy a félév elmultával az itteni viszonyokat rendezve Pestre felmehessek. Sohse kérek többé s nem is lesz ré szükségem, mert olyan állást kapok, melyen mint hirlapíró és jogász haladhatni képes leszek...
Egyszersmint kérem, hogy mint még egész életemben, névnapomra egy kis csomagot méltóztassék küldeni de úgy hogy vasárnapra itt legyen. Az legfontosabb, első kérésem kérem életem jövőm érdekében deczember 10-15 - ig elintézni s addig is nyugodt reménnyel s ezer csókkal maradtam


Igazán szerető fia, Ady Endre
Debreczen. 98. nov.24.

[Ady Endre összes művei. Levelezés I. 1895-1907. Argumentum Kiadó, Budapest 1992.]

Ez jó! Olvassák el mások is!
Szerző: Bangalore  2007.07.21. 17:39 Szólj hozzá!

Címkék: Ady Endre Ady Lajosne

Indításként jöjjön egy érzelmekkel teli darab Móricz Zsigmond levelezéséből abból az időszakból, amelyben feleségétől, Holics Jankától már eltávolodott érzelmileg, és figyelme egyre inkább az évekkel korábban megismert színésznő, Simonyi Mária felé fordult.

Kedves Mária,

Simonyi Mária  Író sorsa, művész sorsa az emberi boldogtalanság, de nálam boldogtalanabb ember már alig lehet. Lássa, itt ülök egy idegen városban, egy kávéházban egyedül. Mért gondolok magára? Maga erre nem adott agit, nem is ismerem magát: eszes, szellemes, néha kicsit merész szavain kívül semmit se tudok magáról. De régen félek magától, évek óta. A feleségemnek egyszer, egy intim pillanatban vallottam be magát: ő azóta számon tart... 

Valami képtelenül torz kavargás van bennem... Szeretném magát imádni, s nem merem, rosszak az információim. Ez a lefényképezett dedikáció is: hogy történhetett ez? Lehet az, hogy maga nem érezte meg abban az elburkolt vallomást, s kiadta újságíróknak, idegeneknek, barátoknak, kíváncsiaknak? Felhasználta pályája utcakövei közt?

  Hihetetlen, milyen lázban vagyok. Sokkal jobb lett volna, ha Pesten maradok, s ma is bemegyek egy percre az öltözőjébe, míg fölszárítja a verejtékcsöppeket szép homlokán. Szeretnék lefeküdni a lába előtt és úgy nézni, míg él... Nem vagyok beszélgetős ember, hallgatva nézném magát, halk morajjal, mint a tenger nézi az eget, vonagolva, szelíden és haragosan, de mindig szembe fordulva és feléje hullámozva... 

  Milyen kár volt eljönni Pestről, már olyan szépen zsendült a Maga kis érdeklődése. El akartam tépni magam, s csak belebonyolódok a maga hálójába... Tegnap este kimondhatatlan édes érzéssel hagyott el, mikor befutott a színpadra... Révetegen jártam az utcán, s bort ittam, hogy szóra szabadítsam gyötrő magamat. S lám: nem tudom, hogy kapta első levelemet, mikor? Ki vitte be, hogy olvasta? Mit gondolt? Nekem jó volna, ha nem érzett volna semmit. Azt hitte, egy részeg ember őrülete. És a második levelem, amelyben felzúdult dühömet öntöttem ki? Az elsőt megőrzöm, egyszer megmutatom, ha már jóban leszünk. Leszünk mi jóban? Most én vagyok szerelmes, maga nevet, lesz még fordítva is? 

  Akkor megismertem: magánál a szem nem a lélek tükre, hanem az akarat fegyvere, szerszám... Holnap reggelig tudnék írni itt, beszélgetni magával, s nem lehet. Míg a betűjét nem látom, míg nem tudom, hogy idegen planétáról néz rám, vagy már együtt bolygunk, addig nem szólhatok... 

  Ó, ha itt volna, vagy én magánál. Ha nézhetném, míg alszik. 

Miskolcz II. 2. reggeli 2 óra

[Móricz Lili: Kedves Mária! Móricz Zsigmond levelei Simonyi Máriához. Magvető Könyvkiadó, Budapest 1979.] 


Ez jó! Olvassák el mások is!
Szerző: Bangalore  2007.07.20. 17:11 1 komment

Címkék: Moricz Zsigmond Simonyi Maria

süti beállítások módosítása