József Attila 1937 februárjában ismerte meg Kozmutza Flórát, aki később Illyés Gyula második felesége lett. A pszichológusnő már az első találkozás alkalmával viharos érzelmeket ébresztett benne, hamarosan levelekkel kezdte ostromolni. Noha Flóra nem bíztatta különösebb ígéretekkel, Attila minden sorában a közös életükről álmodozott, - hol bizakodón, hol teljesen lemondóan. A korabeli napló és levélrészletek azt sugallják, az ebből fakadó csalódottsága hozzájárult a komplexusokkal küzdő személyiség lelkiállapotának további romlásához, és ilyen módon a szárszói tragédiához. Következzen egy augusztusi levél, amely egy tiszta pillanatban született:
Flóra!
Csak azért írok, hogy leírjam a nevét, - meg is csókoltam. Most már talán soha nem lépek ki álmodozásaimból, - elképzeltem, ha engem, bolondot, becsuknak a bolondok közé, hogy fogok meglenni. Nagyon borzadoztam az éjszakától, de aztán eszembe jutott, hogy csak kapok majd altatószert. Maga meg férjhez fog menni, lesz új családja... és bizonyosan olyan férje lesz, aki nem érzeleg, hanem örül, ha örömet szerez a családjának és a világban is megállja a helyét. Maga biztosan rátalál arra a férfira és soha el nem eresztik egymást. Én úgy gondolom, hogy ez a legnagyobb boldogság, bár sok boldogtalansággal jár együtt, hiszen amennyire szeretik, annyira féltik is egymást. De azért ennél több embernek nem juthat.
Sokszor üdvözlöm
A.
aug. 29.
József Attila 1937. december 3-án, halála napján írt és föladott búcsúlevele.
Kedves Flóra!
Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. "Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!" - ezt Kosztolányi írta.
Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat, én is ettem belőlük, jóllehet a gyerekeknek küldte s én bizony nem is kértem tőlük, csak elvettem egyet.
Attila
U.i. Kérem, vasárnap ne jöjjön.
[Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól. Sziget Könyvkiadó, Budapest 2005.]
