1914 márciusában Juhász Gyula váratlanul öngyilkosságot kísérelt meg: mellbe lőtte magát. A lelki felgyógyulásban egy hirtelen jött, különös szerelem segítette, melyet Eőrsi Júlia lobbantott fel szívében. Az író, újságírónőhöz szó szerint halálos szerelem fűzte a költőt mintegy húsz esztendőn keresztül. Lentebb a Júlia-ciklus darabjait ihlető múzsához írott leveleiből olvashatóak részletek, melyek tükrözik azt is, hogy hogyan uralkodott el rajta betegsége.
Mit tudnak az emberek arról a gyönyörűségről, amit mi érzünk egymás szépségébe és szomorúságába merülve, a misztériumot érezve, élve, nem az öntudatlan salakos árjában, de a királyi öntudat gyémántfényében égve. Adhat-e több és tisztább örömöt a beteljesülés; mint a mi szemléletünk, Isten szemtől szembe látása egymás lelkében? Elég ez nekem és a több talán kevesebb és ugye drága, maga is érzi, hogy így van jól... (1914. tavaszán )
Te égi fény! Enyém, csendesítsd le a szívemet és megyek hozzád! Rohanok! Én el nem hagylak, úgy segítsen a teljes Szentháromság. (1914. nyarán )
Szeretlek és mindig szeretni foglak. Belédfonódtam. Nincs külön élet. Mit mondjak? Hisz ismered bensőmet. Sohasem volt más és sohasem lesz más. Bocsáss meg nekem mindent. Amit már elkövettem és amit még el fogok követni. Fogadj el úgy ahogy vagyok és formálj át. Bízol bennem? Eljegyeztelek magamnak az életre és a túlvilágra most és mindörökké. (1916 telén)
Köszönöm, hogy megmentettél. Köszönöm a könyvet, amit kiadtál. Köszönöm, hogy szerettél, hogy fölemeltél. Most már nélküled fogok emelkedni. Nem tudlak szeretni emberi törvények szerint. Te nem tudsz velem jönni ide, ahol rablánc nélkül szabad élni. Most már ne törődj velem. Tudod te, gazember voltam hozzád és az is maradok. (1919. nyarán)
Most már mindegy, hogy mi történik velem. Belehalok abba, amit veled tettem. Megérdemlem, hogy apám baja /elmebaj/ a hatalmába vesz. Talán ez az utolsó normális órám és ezek az utolsó értelmes soraim. Tudom, hogy kívüled nincs lélek, akihez ezek után szólni lehetne. De én a sír széléről sóhajtok utánad és látni akarlak még egyszer. Jöjj el az örök jóság és irgalom nevében. (1922. nyarán)
Eőrsi Júlia 1923-ban írt sorai a költőhöz:
Én az örökkévalóságba, beléd merülten élek, imádság a dolgom és két mondat az imádságom: Jézusom, irgalom és Gyulám, szeretlek. Ebben merül ki életem. Ne hidd, hogy ez nagyon kevés. Egyszer majd meglátod, hogy ez a két mondat az egész élet és minden.
[Eőrsi Júlia: Tiéd a sírig. Emlékeim juhász Gyuláról. TIT, Szeged 1957.]
