Katona József csalódott szerelmében, a híres színésznőben, Széppataky Rózában, a későbbi Dérynében. Erről a csalódásról szól a Bánk bán szerzőjének az alábbi, 1813-ban kelt levele.

   Holnap jókor reggel haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta legelőször színpadon megláttam játszani. Ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva hordani véglehelletemig. Ha meghallgat, s hajlandó hozzám: - egy darabka rózsaszín szalagot; ha meg nem hallgat - egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja életem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel: fél év múlva visszatérek Pestre, s akkor bővebben fogok nyilatkozni. Ha fekete lesz: akkor szívem örökre gyászolni fog.

 K. J.

 [Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.]

Szerző: Bangalore  2007.11.20. 14:58 Szólj hozzá!

Címkék: Katona Jozsef Szeppataki Roza

Egy korábban idézett levélben már olvashattunk Móricz Zsigmond túlfűtött érzelmeiről, melyeket Simonyi Mária iránt táplált. Az alábbi levélben az író életének és gondolatvilágának olyan részleteit ismerhetjük meg, amelyekről nem szólnak a szűkszavú életrajzok, sem a tankönyvek. Az írás 1926. június 26-án kelt, három napra rá Móricz másodszor is megházasodott.

 

Kedves szeretett Máriám!

 

Móricz az íróasztalánál   Ma, amikor három nap választ el attól a szerencsétől és boldogságtól, hogy Maga a feleségemmé legyen, engedje meg, hogy fölvilágosítsam, egyben kötelező kijelentéseket tegyek az én életem anyagi lehetőségei felől.

Sohasem kecsegtettem olyanfajta ígéretekkel, hogy anyagi javakkal bővelkednék. Egy író, pláne magyar író szegénységi fogadalmat tett a Sors előtt, mikor erre a pályára adta magát, s ha csak odáig is el tud jutni, hogy magát s övéit tisztességesen eltartja, már boldognak és szerencsésnek kell tekintenie magát.

Én, mikor először megházasodtam, s boldogult feleségemet, Holics Jankát feleségül vettem, oly tökéletesen vagyontalan voltam, hogy amint az esküvőről Budapestre megérkeztünk, másnap húsz krajcáros kiadásra nem lévén pénzem, a feleségem húszkoronányi nászajándékából kellett szégyenszemre kérnem. Isten azonban minden pénznél és vagyonnál becsesebb ajándékkal ajándékozta meg az életünket: én húszéves házasságom alatt egyenlő szorgalommal dolgoztam s ő nem lankadó komolysággal takarékoskodott…

   Mikor a Végzet csodálatosképpen úgy rendelkezett, hogy szívem elveszítette a régi iránytűt, s újat talált: szegény feleségem a maga számára levonta a konzekvenciát, s engem otthagyott egy olyan dilemmában, amelyből csak egészséges vérem s a bennem levő roppant munkakedv, s talán gyermekeim iránt érzett kötelességtudat mentett ki…

Kedves Máriám, ez Maga előtt nem újság, én ezt már elmondtam egy alkalommal, s megkérdeztem Magát, hajlandó-e egy kezdő ember felesége lenni… Nem tudom eléggé kifejezni azt a hálát és boldogságot, hogy Maga oly korrekt, oly nemes magatartásával ebben a mi szerelmi harcunkban mindig fenntartotta bennem a lélek értékében való hitemet, s mindig egy drága, szent, becsületes szívnek komolyságával s erejével állott mellém… Én ezennel kijelentem, hogy nem azért házasodom, hogy gyermekeimnek anyát keressek, hanem azért, mert engem magamat véghetetlen szerelem fűz Magához…

És most hadd jelentsem ki, hogy szeretem, nagyon szeretem magát, s kérem, maga is tartsa meg hozzám való jóságát, s ha szabad így mondanom: szerelmét. Csókolja:

Móricz Zsigmond

[Móricz Lili: Kedves Mária! Móricz Zsigmond levelei Simonyi Máriához. Magvető Budapest, 1979.]

Szerző: Bangalore  2007.10.26. 21:10 1 komment

Címkék: Moricz Zsigmond Simonyi Maria

Szabó Magda Kossuth-díjas író, műfordító október 5-én ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból és irodalmi munkássága elismeréseként a köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta az alkotónak. Alább az a levél olvasható, melyet Hiller István oktatási és kultúrális miniszterként küldött az írónak tavaly, születésnapjára.

 

Kedves Magda!

Szabó Magda Születésnapi köszöntőnek szánom ezeket a sorokat, bár őszintén szólva nem tudom, hogyan is viszonyul Ön a születésnapokhoz (leszámítva azt, hogy már írt ilyen címmel regényt). Ön nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a jelent, az adott pillanatot mindig magától értetődően vette tudomásul, mert "most ez van, s ahogy jött, el is múlik." Az örök jelen idejűség, az emberi viszonyok, belső történések, finom lelki folyamatok kortalansága az, ami az Ön művészetét évtizedek óta különlegessé teszi. Talán egyszerű lenne most megköszönnöm Önnek, hogy a magyar irodalom hírnevét újabb és újabb kiváló regényekkel, negyvenkét nyelven öregbíti a nagyvilágban. Könnyű lenne annyit mondani: a magyar kultúra elkötelezettjei nevében köszönöm a Régimódi történetet, a Freskót, Tündér Lalát és Abigélt.

Én most mégis inkább azért vagyok hálás Önnek, hogy ma is minden leírt sora mágnesként vonzza az olvasókat, a mai fiatalok is úgy kapkodják szét a Für Elise-t vagy az Ajtót, mint hajdanán anyáik és apáik Az Őzet vagy a Danaidát. Nagy dolog, ha egy író lélekkel, melegséggel és őszinteséggel tölti meg mondanivalóját és mindezzel a nagyközönséget is képes a bűvkörébe vonni. Bár ma az Ön születésnapját ünnepeljük, és Önnek járna ajándék, mégis Ön az, aki újra is újra megajándékoz bennünket: az igaz mesék csodájával. Alkotó munkájához további sikereket, személyes életében harmóniát és jó egészséget kívánok! Baráti üdvözlettel,

Hiller István

[http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1437&ctag=articlelist&iid=1&articleID=227909]

Szerző: Bangalore  2007.10.09. 09:19 Szólj hozzá!

Címkék: Hiller Istvan Szabo Magda

A huszadik századi magyar irodalom kimagasló személyisége, Németh László terjedelmes levelezést hagyott hátra, mely szerves része az életművének. Levélpapírra vetett soraiban ugyanazon kérdéseket érinti félreérthetetlen, szókimondó megfogalmazásban, mint irodalmi alkotásaiban. Az alább közölt személyesebb hangvételű levelet Kanadában élő várandós lányának küldte 1957-ben, a balatoni Sajkodról.

Kedves Magdikám!

Németh László   Ma két levél is érkezett tőled; az egyiknek az útja Welland-Tihany közti rekordot döntött... Annyira fáj, hogy belehajtod magad egy beteges, egészségtelen, csak-haza-gondolásba; érdeklődésed köre nemhogy tágulna, de egészen összeszorul.  Én azonban abban bízom, hogy ez az állapot a szüléssel - ha nem is múlik el, de sokat enyhül. Ilyenkor minden asszony céltalannak, tehernek érzi az életét, s a rokonok, a szülői jó szó hiánya jobban fáj, mint amikor már a szervezete sem kívánja a becézést annyira... Azért hát azt ajánlom, tegyük el ( s tedd el te is, amennyire bírod) helyzeted átgondolását akkorra, amikor a szülésen túl leszel, s összpontosítsd minden figyelmedet arra, hogy derült gondolatokkal vedd körül s friss testtel segítsd világra a belőled érkező jövevényt. Én természetesen sokkal jobban szerettem volna, ha sose mentek el... s még azt is vállaltam volna, hogy az elmenetelről csak téged lebeszéljelek. De ha már benne vagy, nehéz, s nem is szabad bármit is  mondanunk: elsenyvedni ott épp oly esztelenség volna, mint  múló szeszélyből az élet első komoly próbájában gyengének bizonyulni.

  Március 31-én lejárt az amnesztia - de nem kétséges, hogy  még jóideig biztosítani tudjuk a visszatérést; neked biztosan, s talán Lacinak is. De hát gyereked van, szereted a férjed: hangulatok miatt nem lehet egy családot szétdúlni... Megértem, hogy a nehéz anyagi helyzet, a sok baj is aggaszt, te sem bírod, mint én, az adósságokat. Csak most tudtam meg, hogy Bécsben már milyen horribilis kölcsönöket vettetek fel, bizony még itt is elakadt tőle a lélekzetem. De hagyjatok abba minden fölös ide szóló  gavallérkodást, törődjetek azzal, hogy ott kicsit levegőhöz jussatok s mindjárt javul a közérzet is... Igen, ez nem az a könnyű-hercegnői élet, amiben itthon volt anyátok mellett, egy ország szeretetében a részetek; de ez épp a próba, megmutatni, hogy az ember egyedül a semmiből is  viszi valamire. Sokszor csókol Lacival együtt:

Apú

[Németh László: Levelek Magdához. Új Forrás szerkesztősége Tatabánya, 1988.]

Szerző: Bangalore  2007.09.24. 17:47 Szólj hozzá!

Címkék: Nemeth Laszlo

Már 62 éve annak, hogy Hirosimára uránium-, Nagaszakira plutónium atombombát dobtak a második világháború távol-keleti befejezésének borzalmas záróaktusaként. Hat évtizede él az emberiség az atomkorszakban, abban a félelemben, hogy pillanatok alatt leradírozhatja önmagát és az egész élővilágot a Föld színéről. Rendkívül bő a történteket dokumentáló adatbázis, itt csak egyetlen szeletkét ragadunk ki a múltból az alább közölt levéllel, melyet 1939 auguszusában Einstein írt Rooseveltnek, az Egyesült Államok elnökének.

 

Tisztelt Elnök úr,

Atombomba

  Kéziratban olvastam E. Fermi és L. Szilárd tanulmányait. Ezek arra engednek következtetni, hogy az urán nevű elem a jövõben egy új és fontos energiaforrássá válhat. Ez új helyzetet teremt, ami megkívánja a Kormány figyelmét és - ha szükséges - gyors intézkedését. Úgy érzem, hogy kötelességem az Ön figyelmébe ajánlani a következő tényeket és javaslatokat:

Az utóbbi év folyamán Joliot kísérletei Franciaországban, továbbá Fermi és Szilard kísérletei Amerikában megmutatták, hogy elegendő nagy uránmennyiségben láncreakció idézhető elő, minek során hatalmas mennyiségű energia és sok rádiumszerű elem keletkezik. Szinte bizonyos, hogy ez a közeli jövőben megvalósítható lesz. Az új jelenség bomba gyártását is lehetővé teheti.

  Föltételezhető - noha kevésbé bizonyos - hogy egészen új típusú és rendkívüli erejű bomba készíthető. Ha egy ilyen bombát hajón egy kikötőbe juttatnak és ott felrobbantanak, az elpusztíthatja az egész kikötőt és annak környékét. Lehet, hogy a bomba túlságosan nehéz lesz, hogy repülőgép szállíthassa...
  Mindezt figyelembe véve Elnök Úr fontosnak ítélheti, hogy folyamatos kapcsolat létesüljön a Kormány és azok közt a fizikusok között, akik Amerikában a láncreakcióval foglalkoznak. Ennek egy lehetséges módja, hogy Ön fölkér valakit, aki az Ön bizalmát élvezi, és aki esetleg nem hivatalos minõségben is ellátja a következõ tennivalókat:
 a) kapcsolatba lép a megfelelő kormányhivatalokkal, folyamatosan informálja azokat, és ajánlásokat terjeszt a kormány elé; elsősorban pedig gondoskodik arról, hogy uránércet szállítsanak az Egyesült Államokba;
 b) megfelelő pénzügyi támogatással felgyorsítja a kísérleti munkát, ami segíti mindazokat, akik be kívánnak kapcsolódni a munkába, továbbá esetleg bevon olyan ipari laboratóriumokat is, amelyeknek megvan a megfelelő felszereltségük.
  Tudomásom van róla, hogy Németország leállította a megszállt Csehországban bányászott urán eladását. Az ilyen akciót talán az magyarázza, hogy Weizsäcker német államtitkár fia Berlinben, a Vilmos Császár Kutatóintézetben dolgozik, ahol most egyes Amerikában végzett kutatásokat megismételnek. Tisztelő híve

Albert Einstein

[http://www.npp.hu/tortenelem/level.htm]

Szerző: Bangalore  2007.09.20. 12:54 2 komment

Címkék: Albert Einstein Franklin D Roosevelt

Latinovits Zoltán szavalatait hallgatva mindig jólesően megborzong az ember. Temperamentuma, intellektusa, univerzális személyisége, hangja miatt örök rabaji vagyunk. 1970-ben így vallott: "Egy verset jól elmondani, akárcsak a szavakat nem szépen, de jól ejteni, tehát igazul, ízesen, hitelesen, hittel, áttételesen, pontosan és határozottan; magamból kiszakadni, a hallgatóságba belezuhanni: a választottak megkönnyebbülése." Majd 1976-ban így folytatódik a gondolatmenet: "Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petõfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem „modern” úgy érteni, ahogyan értenék." Alább egyik kortársa, Kassák Lajos levele olvasható.

Kedves Latinovits Zoltán,

Latinovits Zoltán engedje meg, hogy ilyen egyszerűen szólítsam, hiszen köztudomásúvá vált, hogy bűnöző társammá lett a Ló és a Madarak ügyében. Olyan szépen hajtotta végre feladatát, hogy beszélnek róla az emberek, és sokáig emlékeznek majd rá. Akadt ugyan olyan hallgatója is, aki fájlalta, hogy „nem kívülről” szavalta a verset. Az ilyenek nem vették még észre, hogy Ön nem verset szavalt, hanem egy költeményt mondott el úgy, hogy az egész szinte láthatóvá vált, a kellõleg érzékeny emberek számára. Meggyőződésem, hogy általában a versszavalásnak befellegzett. Az a tény, hogy olvasva mondta a szöveget, felmentette Önt a gyakorta torzulásba vesző arcjátéktól és a színészi gesztikulálástól. Más szóval a magyarázó értelmezéstől. Sajnos, ez az előadási mód nálunk még nagyon ritkán fordul elő, versszavalóink valahova az évtizedek előtti Nemzeti Színház deklamáló modorába esnek vissza. Azt akarom mondani, örömmel hallgattam a produkciót és azonosultam vele.

Ha úgy gondolja, hogy alkalomadtán érdemes lenne összeülni beszélgetni, szívesen látnám nálunk vendégül. Ha kedve és ideje lesz a találkozáshoz, kérem, telefonáljon, és megbeszéljük az időpontot. Addig is fogadja szívélyes üdvözletemet.

Budapest, 1967. IV. 1.

Kassák Lajos

[http://www.szinhaz.hu/premier/apr/latin.shtml]
 
Szerző: Bangalore  2007.09.11. 09:23 1 komment

Címkék: Kassak Lajos Latinovits Zoltan

Damjanich János a szabadságharcot megelőzően, 1847-ben vette feleségül a szerb származású Csernovits Emíliát. Házasságuk rövid hét hónapig tartott. Tábornokként Damjanich nagy sikereket ért el a tavaszi hadjáratban, azonban 1849. október 6-án, Aradon kivégezték.

Imádott, drága jó Emíliám!

Damjanich János

Végre – a csatatérről való visszaérkezésem után – van egy pillanatnyi időm, és ezt néked szentelem, jó Lélek! Először is szomorodott szívvel értesítelek, hogy sajnos, nem győztünk. Az Isten büntesse meg azokat, akik az okai; majdnem megőrülök a bánattól és a fájdalomtól. Sokáig tűrik még ezt a szerencsétlen nembánomságot? Én nem vádolok senkit, de az Isten tudja, s én mondom, hogy másképp folyhatnának a dolgok! Egyébként az állandó, huszonnégyórás fáradságot az én új zászlóaljam fiatal harcosai szilárdan állották. Hál Istennek, egyetlen embert sem veszítettem, csak egypár derék fiú megsebesült. A Mindenható vélünk volt, jó Milikém, mert az ő oltalma nélkül a nyolcórás állandó ágyú- és fegyvertűztől kétségkívül tekintélyes veszteséggel tértünk volna vissza. A türelem és bizalom Istenben, aki mindent a legjobbra fordít, marad csak részemre, és ez is az én vígasztalásom, de fogcsikorgatva és vérző lélekkel érzem, hogy másképp lehetne, és kellene is lenni.


Hogy vagy, szentséges jó Milikém, remélem jól? – Imádkozzál hazánkért, amely oly drága és értékes nékünk. Az Isten bizonyára meg fogja hallgatni a te tiszta, ártatlan és áhítatos imádat! Az első gőzhajóval küldők néked hatvan pengő forintot. Ha többre van szükséged, mondd meg. Tudod, hogy csak érted élek, s aztán nékem úgy sincs semmi szükségletem. Isten veled, imádott Gyermekem, emlékezzél a te szegény férjedre, aki Isten mellett csak téged imád és tisztel.

Mamát üdvözlöm és csókolom a kezeit, s ezer csókkal s öleléssel maradok hűséges

Janid

Óbecse, 1848. augusztus 21.

[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.]

Szerző: Bangalore  2007.09.04. 10:23 Szólj hozzá!

Címkék: Damjanich Janos

Tóth Árpád első költői korszaka éppen lezárult, mikor rátalált a szerelem Lichtmann Anna személyében. 1913-ban már mint feleségéhez írta levelét, melyben nyoma sincs a verseit jellemző búskomor hangnak.

Drága kis bogárkám, aki a szívembe másztál,

 

   nagyon el vagyok fáradva, mert éppen most fejeztem be egy karcolatot, tudod egy olyan Torpedó-cikket, - amilyen neked nem szokott tetszeni, és most éppen azon búsulok, hogy biztosan ez sem tetszene. Te pedig most Szegeden vagy, és én sajnállak is, mert biztosan ott is olyan piszkosan csurog a ronda eső, mint itt, és így valószínűleg nincs alkalmad feltűnést kelteni a szegedi korzón... Tegnap elmentem az Apolló moziba, de persze későre érkeztem, és csak dirib-darab műsort láttam. Ha jól ismertem fel, a hátam megett V. Ilonkával V. Gizi ült a potyahelyeken. Sokat vihogtak. Én ellenben jobban szerettem volna, ha te lettél volna itt a moziban, a Gizi meg ment volna a fészkes Tódorba, vagy a Tódor fészkébe, Szegedre. A redakcióban Cölike kérdezett rád. Mondtam, hogy szalma vagyok, s hogy te Szegeden vagy. Fölényesen mosolygott, és látszott rajta, hogy azt hiszi, hogy te nem szeretsz. Pedig ugy-e, hogy szeretsz?

  Ma délután elmentem a kávéházba. Nem mentem volna, de kedden kapom a francia mellékletet, és azért mentem be. A fekete pincér, mikor három után vettem a nagykabátom, azt mondta, hogy: hova siet, Tóth úr, a kis barna még nem jön. Megmondtam neki, és majdnem elpityeredtem, míg mondtam, hogy Szegedre utaztál egy pár napra. Egy pár nap nem sok – gondolhatta a fekete pincér, de ő marha, mert nem tudhatja, hogy az a pár nap igenis sok, egy egész örökkévalóság.
  Várom a leveled. A mamának mondtam, hogy a leveledet ő tegye el, ha hozza a postás, és adja azonnal ide. Most már csak a levélnek kell jönnie! Ugye jön? – L.-nét csókolom, neked, drága, millió csók. Szorgalmasan tanulok:
Pádi

[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.]

Szerző: Bangalore  2007.08.30. 11:59 1 komment

Címkék: Toth Arpad

Egy aggódó anya, Kosztolányi Dezsőné és egy gyerekkorától kezdve beteges fiú, Kosztolányi Ádám levelezésébe tekinthetünk bele. A fiú rendkívül tehetséges volt, de a költőóriás apa árnyéka mindig rávetült, egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig. A lexikonok nem emlékeznek meg róla, holott verseskönyve is megjelent és jelentős vallásfilozófiai dolgozatoknak a szerzője volt.

Édes Ádám,

Kosztolányi Dezső, Fenyő Miksa és Kosztolányi Ádám már november van és én nehezen fogok ehhez a levélhez, mert mindkettőnk számára keserű igazságokat fog tartalmazni. De a tényekkel szembe kell nézni, bármennyire is fájdalmasak azok. Ki kell bírni. Hárman találkoztak veled ismerőseim közül s mindhárman egyöntetűen de jóindulattal azt vallották, hogy nem jól vagy és nyilvánvalóan nem vagy alkalmas arra amire vállalkoztál (Ausztriában él)... Többször megírtam és ismételem, hogy én innen pénzzel nem tudlak segíteni sem, nemhogy teljesen ellátni... Szálloda élelem nagyon sok pénzbe kerül. Emlékezzél csak még Jugoszláviában is, hogy kellet kucorognunk, hogy kijöjjünk azzal a viszonylag nagy összeggel, amit kaptunk... Ami pedig az írást illeti, azt amit te tudsz ott nagyon sokan tudják és nem várnak idegenre sem Bécsben, Párizsban még kevésbé. Állás vállalásához nem vagy alkalmas. Remélem annyi betegségtudat benned is van, hogy ezt elismerd és belásd. Ismétlem nem kell kétségbeesned még búsulnod sem kell, vagy megbánni amit tettél, de most itt a tél s a gyönge embernek védettebb barlangba kell húzódnia. Te pedig tekintsd az egészet meghosszabbított nyaralásnak s örülj neki, hogy lehetett, mert nem sokaknak jut ez ma nálunk osztályrészül. Leveled sürgősen várom és sok-sok fájdalmas szeretettel ölellek:

Anya

[http://www.zetna.org.yu - Bogdán József: A fiú - Kosztolányi Ádám nyomában]

Szerző: Bangalore  2007.08.28. 11:43 1 komment

Címkék: Kosztolanyi Dezsone

1914 márciusában Juhász Gyula váratlanul öngyilkosságot kísérelt meg: mellbe lőtte magát. A lelki felgyógyulásban egy hirtelen jött, különös szerelem segítette, melyet Eőrsi Júlia lobbantott fel szívében. Az író, újságírónőhöz szó szerint halálos szerelem fűzte a költőt mintegy húsz esztendőn keresztül. Lentebb a Júlia-ciklus darabjait ihlető múzsához írott leveleiből olvashatóak részletek, melyek tükrözik azt is, hogy hogyan uralkodott el rajta betegsége.

Eőrsi Júlia   Mit tudnak az emberek arról a gyönyörűségről, amit mi érzünk egymás szépségébe és szomorúságába merülve, a misztériumot érezve, élve, nem az öntudatlan salakos árjában, de a királyi öntudat gyémántfényében égve. Adhat-e több és tisztább örömöt a beteljesülés; mint a mi szemléletünk, Isten szemtől szembe látása egymás lelkében? Elég ez nekem és a több talán kevesebb és ugye drága, maga is érzi, hogy így van jól... (1914. tavaszán )

 

   Te égi fény! Enyém, csendesítsd le a szívemet és megyek hozzád! Rohanok! Én el nem hagylak, úgy segítsen a teljes Szentháromság. (1914. nyarán )

    Szeretlek és mindig szeretni foglak. Belédfonódtam. Nincs külön élet. Mit mondjak? Hisz ismered bensőmet. Sohasem volt más és sohasem lesz más. Bocsáss meg nekem mindent. Amit már elkövettem és amit még el fogok követni. Fogadj el úgy ahogy vagyok és formálj át. Bízol bennem? Eljegyeztelek magamnak az életre és a túlvilágra most és mindörökké. (1916 telén)

    Köszönöm, hogy megmentettél. Köszönöm a könyvet, amit kiadtál. Köszönöm, hogy szerettél, hogy fölemeltél. Most már nélküled fogok emelkedni. Nem tudlak szeretni emberi törvények szerint. Te nem tudsz velem jönni ide, ahol rablánc nélkül szabad élni. Most már ne törődj velem. Tudod te, gazember voltam hozzád és az is maradok. (1919. nyarán)

    Most már mindegy, hogy mi történik velem. Belehalok abba, amit veled tettem. Megérdemlem, hogy apám baja /elmebaj/ a hatalmába vesz. Talán ez az utolsó normális órám és ezek az utolsó értelmes soraim. Tudom, hogy kívüled nincs lélek, akihez ezek után szólni lehetne. De én a sír széléről sóhajtok utánad és látni akarlak még egyszer. Jöjj el az örök jóság és irgalom nevében. (1922. nyarán)

Eőrsi Júlia 1923-ban írt sorai a költőhöz:

   Én az örökkévalóságba, beléd merülten élek, imádság a dolgom és két mondat az imádságom: Jézusom, irgalom és Gyulám, szeretlek. Ebben merül ki életem. Ne hidd, hogy ez nagyon kevés. Egyszer majd meglátod, hogy ez a két mondat az egész élet és minden.

[Eőrsi Júlia: Tiéd a sírig. Emlékeim juhász Gyuláról. TIT, Szeged 1957.]

Szerző: Bangalore  2007.08.26. 20:01 Szólj hozzá!

Címkék: Juhasz Gyula Eorsi Julia

süti beállítások módosítása