Aki csak valamennyire is ismerte Karinthy Frigyest, mind a pénzhajszát emlegeti vele kapcsolatban. Az író-költő saját bevallása szerint is egyik napról a másikra élt. Rengeteg pénz folyt be hozzá, ami százféle csatornán keresztül perceken belül elfolyt. Humorát is bevetve habozás nélkül kért onnan, ahol tudta, hogy sok van. Ennek példájául olvasható az alább közzétett levél, melyet Hatvany Lajoshoz írt.

Lacikám,

személyesen és élőszóval nem tudnám kinyögni, az ember a végén mégiscsak a tollát kényszeríti olyan disznóságra, ami a torkának derogál. Köztünk maradjon, ne szólj senkinek, még nekem se: ha ma délután négyig nincs ötszáz pengőm, a legrémesebb bajok vannak a lakással, a gyerekkel és velem. Következő lehetséges, ha hinnél nekem, miután Istenben és hazában már úgyse tudsz hinni, hinni pedig kell valakiben. A Büchler még múltkor kijelentette, hogy ad nekem akár ezret is (de csak ötszáz kell most), ha Te aláírod, rögtön ad, azt mondta, hat hónapra. Nézzed Lacikám, ez mindenképpen egy üzlet számodra. Ha én ezt az ötszázat nem fizetem vissza (mint ahogy bizony Isten visszafizetem) a Büchlernek, akkor ismerve az emberi lelket, én úgyis úgy megharagudnék Rád, hogy nem tudnék veled szóba állni többé. Ami viszont csak nyereség lenne számodra, mert olyan emberrel, mint amilyen én lennék ez esetben, leghasznosabb dolog nem érintkezni. Viszont Berlinből rendszeres pénzek néznek ki jövő hónaptól kezdve, tehát erre nincs kilátásod. Lacikám, ne haragudj. Úgy utálok mindenkit, képtelen volnék máshoz fordulni, még ha lehetne is, de nem is lehet. Fogadd el a koldusnak ezt a furcsa ajándékát, hogy attól kér, aki neki rokonszenves. Egyébként mit szólsz? Nem hozzám, a dolgokhoz. Mi? Hm?

Szeretettel ölel: Karinthy Frigyes

[In.: Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Karinthyról. Noran Kiadó, Budapest 2004.]

 

Szerző: Bangalore  2011.06.19. 20:33 Szólj hozzá!

Címkék: Karinthy Frigyes Hatvany Lajos

A bejegyzés trackback címe:

https://dokument.blog.hu/api/trackback/id/tr515555902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.