Gelléri Andor Endre írói tehetségét többek között az akkor már elismert Füst Milán is pártolta. Közvetlen, tiszteletteljes kapcsolatukat tükrözi, hogy Gelléri az alább közölt levél formájában hívta meg Füstöt a házasságkötése napjára.

Drága Milán Úr!

tehát hogy is mondjam el a sok dátumot és helyet, ahol összeadnak, kihirdetnek; legjobb volna, ha úgy séta közben történne az egész, mégpedig így: találkoznánk kettesben a Judittal Önnél, s valami jó kis novellám alapján így szólna hozzánk: mivel ez a novella szép, hát ezennel házastárssá nyilvánítlak titeket, gyermekeim. Ehelyett egy elég ellenszenves fickóra van kilátás... A szavajárása hegyes, pökhendi. Ellenben a sárga utcákon, aztán, esküvő után kicsit elsétálunk, és amint mondotta, megiszunk annyi sört, hogy én csacsivá változom. Mindez Óbudán, 1937. augusztus havában, 19-én fél 11 órakor, sajnos, pontosan!!! veszi kezdetét, s ki tudja, meddig tart! A főtéren van egy anyakönyvi hivatal, a második emeleten.

Tiszta szívvel kérem, Uram, hogy asszonyával együtt tiszteljen meg minket, és jöjjön el! Igaz szeretettel híve, tisztelője

Gelléri Andor Endre

[In.: Szeretők és házastársak. Neumann Kht. Budapest, 2004.]

Szerző: Bangalore  2010.11.30. 10:04 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dokument.blog.hu/api/trackback/id/tr175555901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.