A huszadik századi magyar irodalom kimagasló személyisége, Németh László terjedelmes levelezést hagyott hátra, mely szerves része az életművének. Levélpapírra vetett soraiban ugyanazon kérdéseket érinti félreérthetetlen, szókimondó megfogalmazásban, mint irodalmi alkotásaiban. Az alább közölt személyesebb hangvételű levelet Kanadában élő várandós lányának küldte 1957-ben, a balatoni Sajkodról.

Kedves Magdikám!

Németh László   Ma két levél is érkezett tőled; az egyiknek az útja Welland-Tihany közti rekordot döntött... Annyira fáj, hogy belehajtod magad egy beteges, egészségtelen, csak-haza-gondolásba; érdeklődésed köre nemhogy tágulna, de egészen összeszorul.  Én azonban abban bízom, hogy ez az állapot a szüléssel - ha nem is múlik el, de sokat enyhül. Ilyenkor minden asszony céltalannak, tehernek érzi az életét, s a rokonok, a szülői jó szó hiánya jobban fáj, mint amikor már a szervezete sem kívánja a becézést annyira... Azért hát azt ajánlom, tegyük el ( s tedd el te is, amennyire bírod) helyzeted átgondolását akkorra, amikor a szülésen túl leszel, s összpontosítsd minden figyelmedet arra, hogy derült gondolatokkal vedd körül s friss testtel segítsd világra a belőled érkező jövevényt. Én természetesen sokkal jobban szerettem volna, ha sose mentek el... s még azt is vállaltam volna, hogy az elmenetelről csak téged lebeszéljelek. De ha már benne vagy, nehéz, s nem is szabad bármit is  mondanunk: elsenyvedni ott épp oly esztelenség volna, mint  múló szeszélyből az élet első komoly próbájában gyengének bizonyulni.

  Március 31-én lejárt az amnesztia - de nem kétséges, hogy  még jóideig biztosítani tudjuk a visszatérést; neked biztosan, s talán Lacinak is. De hát gyereked van, szereted a férjed: hangulatok miatt nem lehet egy családot szétdúlni... Megértem, hogy a nehéz anyagi helyzet, a sok baj is aggaszt, te sem bírod, mint én, az adósságokat. Csak most tudtam meg, hogy Bécsben már milyen horribilis kölcsönöket vettetek fel, bizony még itt is elakadt tőle a lélekzetem. De hagyjatok abba minden fölös ide szóló  gavallérkodást, törődjetek azzal, hogy ott kicsit levegőhöz jussatok s mindjárt javul a közérzet is... Igen, ez nem az a könnyű-hercegnői élet, amiben itthon volt anyátok mellett, egy ország szeretetében a részetek; de ez épp a próba, megmutatni, hogy az ember egyedül a semmiből is  viszi valamire. Sokszor csókol Lacival együtt:

Apú

[Németh László: Levelek Magdához. Új Forrás szerkesztősége Tatabánya, 1988.]

Szerző: Bangalore  2007.09.24. 17:47 Szólj hozzá!

Címkék: Nemeth Laszlo

A bejegyzés trackback címe:

https://dokument.blog.hu/api/trackback/id/tr445555889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.