Liszt Ferenc nagy szívhódító és fáradhatatlan levélíró volt. Legszebbek azok a vallomások, amelyeket "örök" szerelméhez, Marie d'Agoult grófnőhöz intézett.

Az ifjú Liszt   Tegnap nem láttam és ma sem láthatom. Ma, amikor mindenkinek jó dolga van és minden ember bonbont eszik, én köhögök és árpateát iszom. Miféle előjel ez az 1834-es évre?Írjon nekem mégis, bár egy sort, csak ön jelenti nekem az életet az egész világon. Kétségbe vagyok esve, hogy nem láthatom... Meséljen nekem valamit a tegnapról, és a mai éjszakáról. Hogy viseli a haját? Köhögött? Táncolt? Ezt mind mesélje el nekem.

   Betegségem olyan, mint az utazás, mintha két nap óta távol lennék magától.  Ha legalább lenne valami olvasnivalóm öntől... Volt idő, amikor lelkesített volna, ha egy kis hűlés megszabadít az élettől. Most azonban elkeserítene, ha meg kellene halni. Miért? Mert szeretem!... Lássa élni fogok, mert szeretem magát. Amikor a szív szerelemmel telve, akkor úgy félünk a betegségtől, amelyen pillanatnyilag átesünk. Ha az ember száz évig szeretne, akkor száz évig is élne...

1834. január Párizs

[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.] 

Szerző: Bangalore  2007.07.26. 18:40 1 komment

Címkék: Liszt Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://dokument.blog.hu/api/trackback/id/tr935555871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lape 2008.05.02. 10:13:38

Én azt szertném tudni hogy Liszt mikor zenésítette meg a Hajnalozót?