Fáy István, Kanadában élõ irodalomtörténész jópár levelet váltott az emigrációban élő Márai Sándorral. Az író felesége 1986. januárjában San Diegóban elhunyt. Márai az utolsó pillanatig ápolta, megjelent naplójegyzetei jól tükrözik megrendülését. Valahol itt kezdõdik az út, ami az öngyilkosságához vezetett. Fáy István ekkor levélben kereste meg Márait.

Kedves Mester!

Márai Sándor Ma reggel Vörösváryéktól kapott telefon útján õszinte megdöbbenéssel értesültem szeretett felesége, Lola Asszony elhunytáról. Tudom, hogy ilyenkor illene valami vigasztalót mondani, de nem tudom megtenni, mert üres frázisokkal nem lehet enyhíteni a nagy fájdalmakat.
Mindenkinek az életében eljön egy kor, amikor rájön, hogy igen nagy különbség kettesben, vagy egyedül magányosnak lenni. Szomorú pillanat ez, de nem tudunk ellene semmit tenni, mert magasabb hatalom kényszeríti ránk. Ez a megismerkedés a legkegyetlenebb nagyhatalommal.
Valamelyik görög bölcs azt mondja: "A bánat orvosa az idõ", de az a baj, hogy az idõvel nagyon gazdálkodnunk kell és sokszor nem jut belõle a gyógyuláshoz. Mindenesetre fogadja a legigazabb részvétemet úgy a magam, mint feleségem, Margit részérõl. Érezze, ha nagyon messzirõl is, de ott vagyok és igyekszem legalább hûségemmel, ragaszkodásommal és szeretetemmel valami megnyugvást adni annak a nagy embernek, akit több, mint ötven esztendeje példaképemnek és mesteremnek tekintek. Kérem, hogy érezze, nagy fájdalmában ott vagyok és részese szeretnék lenni magányosságának, hogy enyhítsem azt és mély gyászát.

A hûséges tanítvány nagyrabecsülésével:
Fáy István
Wellandon, 1986. január 16-án


A levélre Márai csak két héttel késõbb válaszolt.


Kedves Uram,

köszönöm az együttérzést. A "majd az idõ" stb. számomra nem perspektíva, a valóság a pillanat, ami feltétlen. De sorai jólestek, a nagy ürességben, ami körülvesz, segítség az emberi jeladás.
Nem tudok mást írni, kérem, vigyázzon Magára és Margitra, tolmácsolja kézcsókom.

Baráti üdvözlettel Márai Sándor

[Vigilia 66. évfolyam 2001. január]

Szerző: Bangalore  2007.07.24. 15:17 1 komment

Címkék: Marai Sandor

A bejegyzés trackback címe:

https://dokument.blog.hu/api/trackback/id/tr385555868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virág 2007.07.24. 18:34:58

Ez is egybevág nekem azzal, amit nemrég átküldtem emilben. Meg azzal, amiben most vagyok. Néha nem tudjuk feldolgozni, hogy egyedül maradtunk. Bár tulajdonképpen mindig egyedül vagyunk, csak néha asszisztálnak hozzá... és akkor könnyebb kicsit. "Nem jó az embernek egyedül."